Jegyvásárlás

Holnap indulok Melakára, ahhoz, hogy bizti legyen helyem, elmentünk K-val megváltani a jegyet.
Kissé kalandosra sikerült. Először, a Pudu Raya buszpályaudvarra mentünk. Valahogy nem találtuk a jegyirodát, mert olyan nagy, zsúfolt,  forgalmas és kiismerhetetlen első pillantásra a pályaudvar. kevesen tudtak felvilágosítást adni, vagy talán rosz helyen kérdeztük. Végül megtudtuk, nem itt hanem a TBS-től indulnak Melaka felé.
De hol a TBS?
Izgultam, mert K. dolgozni ment volna, és csak fél órás kitérőnek gondolta a jegyvásárlást.  Izgultam, magamra hagy, és nem fogok boldogulni. El voltam kissé anyátlanodva, úgy loholtam K mellett. Legalábbis érzésre ez volt.
A PuduRaya-tól egy régebbi típusú, barna vonalú LRT-vel utaztunk a Bandar Tasik Selatan megállóban lévő TBS hatalmas pályaudvarra.

Itt simán ment minden, belátható a nagy csarnok, el sem lehet téveszteni semmit. jegy ok, oda-vissza. Az ára sem vészes. Szállás is van két éjszakára, jegy is van oda-vissza, az egész nem kerül egy tizesbe sem. Szuper.

Utána a régi ismerős helyeket látogattam újra meg. Jó érzés volt, hogy nem vakon tapogatózok, biztosra megyek. Ismerősek a nagy házak, ismerősek az utcák. csak a forgalom nagy. Nagyon nagy, nagyon zsúfolt.
Egy utcakép a környékről.

A Masjid Jamek állomásnál levő piac környékén, aztán utána a Pasar Seni-nél   a kínai piacon töltöttem a napot. belekeveredtem a tömegbe. Kicsit sok volt már, zúgott a fejem, irány a Sentral Market!!
Szeretem ezt a helyet, hűvös, tiszta, és a zene ellenére csendes. A kézművesek mekkája. Az árusok diszkrétek, a portékák szépek, kívánatosak, minőségiek.
Kis kényeztetés,  a hal-etetés a lábammal volt itt az első. Jól esett. Olyannyira, hogy hazaérve a lelkesedésből, ami még mindig tartott, és elcsábítottam C-t a 2 lurkóval.
Ez a lábápolás az, amikor éhes kis piranják lesik a beérkező kétlábúakat. és apró csiklandozással harapdálják, csipegetik le az elhalt hámsejteket. A negyedórás kezelés után (5 RM) a talpam olyan sima, mint egy babapopsi.
Két éve első napokban ide hozott el C. most viszonozhattam ide citáltam.
Odafelé üres szerelvényen a vezető helyén tomboltunk,
visszafelé eget lesve, de megelégedve jöttünk az új vásárlóhelyek felfedezése és a lábápolás miatt.

Karácsony az IKEA-ban

November 28. szerda
A beszerzendők listája egyre nő. Lehet, kéne megint vásárolni indulni. Az nem jó, ha várjuk a hétvégét, és pesztraként maradok, mert ki tudja, a legfontosabb talán már nem lesz.
A legfontosabb, most úgy tűnik, a karácsonyfa. Az élő fenyőfa
Mert azt a napokban meghozták, konténerben, hűtve, Skandináviából.
Nem sokat az egész városnak.
No akkor uccu.
Az indulás nehézkes, az IKEA járat jó sokat késett. A fél óra ácsorgás a melegben elvette az energiánk egy részét.
Végül mégiscsak válogathattunk mit is vigyünk haza. Degeszre tömött IKEA-s nagy szatyorral, két méteres fával, két gyerekkel, babakocsival nyomultunk hazafelé a buszra.
Nem volt gond, valahogy feltuszkoltuk magunkat, de lefelé, és a másik buszra fel, le, már azért leizzasztott, még akkor is, ha az egyiken segítettek lecuccolni a mosolygós gyerekek miatt. A busz csak fél ajtót nyit, így a kövéreknek csomagokkal, esélyük sincs. Még szerencse, hogy mi nem a 4x-nél tartunk. :)

Azért érdekesek ezek a járatok. Csak annyi ember ülhet fel rá, amennyi az űlőhely. addig nem indul a busz, míg van álló ember. A sofőr csak hátraint, nem beszél, és az állók tudják, mit kell tenni, szó nélkül, könyörgés, kunyerálás  nélkül szépen leszáll. Még akkor is, ha jó fél órát várakozott.
Most már értem a rohanást, amivel megrohamozták a busz kinyitott ajtaját.
Nem dulakodtak, csak nyomultak. Próbáltak két ember között támadt résen is besiklani.

És délután, menetrendszerint itt az eső.

GO KL

2012. november 27. kedd
Mára a belvárosi sétát tűztem ki magamnak. Egyedül indultam, nagyobb kört tudok bejárni, és csak egyedül engem fáraszt le a meleg, és a gyaloglás. :)  K. mesélt egy új  buszjáratról, hogy érdemes lenne kipróbálni a  Go KL city buszt.

Ez a lila-rózsaszín ingyenes busz, ami a Pasar Senitől visz egy kis sétára a városba.
Ahogy megérkeztem az LRT-vel, két lépés után meg is láttam, hol állnak ezek a buszok. Elsőnek ezt tűztem ki: séta a városban busszal.
Ahogy felszálltam indult, szerencsém volt várakoznom sem kellett. Kb fél órás buszozás, a belvárosban egy kis kör. Nagyon jó ötlet, körülnézni és tudni merre is szeretnék visszatérni. Van kék színű busz is, arra próbáltam az egyik megállójában várakozni, de szinte színét sem láttam. Van sok megállóhelyük, bárhol fel és le lehet szállni. Sőt ha valakinek abban telik kedve akár egész nap körözhet velük.
A busszal lassan haladtunk, nem csoda, a sűrű autóforgalmat még ez is szaporítja. Nem ácsorgott, de sokszor csak cammogott.
Az indulási helyre visszatérve elhaladtunk a két éve látott, frissen felújított, hindu templom előtt. Épp valami viharos szertartáshoz készülődtek. (Sri Maha Mariamman Temple)

A templomszolgák és a papok nagyon sürgölődtek. Természetesen ide vettem azonnal az irányt. A templomba mezitláb szokás belépni. Van aki kint hagyja a saruját, van aki igénybe veszi a cipő megőrzőt  Ránéztem, gondoltam sprórolok rajta, és egy zacsiban magammal viszem. A szemfüles cipőőr utánam szólt, ááá ezt nem szabad... lobbizott az üzletéért.
Na jó, pár forintot megér, hogy ne kinn hagyjam, hanem kosárban őrződjön.
Benn harci dobszó, hívek, papok sürgése, és nagy füst fogadott. Az oltáron, amit a márványozott oszlopcsarnok elé, az udvarra helyeztek, áldozati gyümölcsök égtek, füstöltek. Majd a lángot a pap bevitte a templomba, megáldva, osztotta tovább.

A fergeteges dobszó, mint a harcok legdrámaibb pillanataiban szólnak, ugyanígy verték, korbácsolták az érzelmeket. Nagyon nyugtalanító volt. Az erősítőkön hangos gajdolással imádkoztak a papok. Köröttem csendben surrantak a talpak, mormolták az imát, vitték a lángot, hajbókoltak, szentséget vettek, alázkodtak... a hang a dobszó szinte beszippantott, részese lettem... egyszerre félelmetes   volt az erő.
A dobszó egyre erősebbre korbácsolta az indulatokat. Számomra érthetetlen dolgok történtek, érthetetlen dolgot műveltek. A papok hirtelen mozdulattal betértek a hátsó szentélybe, ahol ezüst  edényekből öntötték a leveket valamilyen istenség sötét szobrára. hangos gajdolás dobolás mellett ájtatosan bámuló tömegben, és egyre folytatták az öntözést. Néha fehér, majd sárga, vörös, rózsaszín, vagy átlátszó volt a lé.
A mennyiség végeláthatatlan volt. Talán már vagy negyven adagot is kapott a szobor, de még mindig nem ért véget.
Oldalt egy vízköpőn távozott a lé valamilyen lefolyóba. Akik nem várakoztak tovább, azok onnan szentséget nyerve kentek a léből magukra.
Nem tudom, mi volt ez az áldozat, de olyan erővel, és olyan hanggal párosult, hogy a letaglózás mellett ijesztő volt.

Kilépve a kapun csend, azaz csak utcazaj fogadott. A hely ismerős, szemben a kínai templom ahová újra betértem.

Irány a Menara. két éve kihagytam, most fel kellett mennem mindenképpen. A Go KL busszal mentem pár megállót, aztán gyalog sétáltam. A Menara kisebb magaslaton áll, fel lehet gyalogolni, de a tövében ingyen kisfurgon szállít fel. Amikor odaértem, betereltek egybe azonnal, és egyedül csak engem, felvitt a torony aljához. Ott piros szőnyeg.... hát kell ennél több? kicsit még kényelmetlenül is érezhettem volna magam, ha nem tudtam volna, ez mindenkinek kijár.
Nem csak nekem terítették, hanem mindenki arra érkezik. Rajta egy lábnyom, ahová álljak, és egy maláj lány köszönt, érezzem jól magam....

Jegyvétel, (47 RM) és a lift felvisz a kilátóhoz. Olyan gyors és hangtalan a lift, hogy azt hinném, csak 4-5 emeletet mentünk fel. a kijelző 50 méterenként jelzi a magasságokat.

Fentről a kilátás gyönyörű.

Közben kinéztem merre haladhatnék a KL CC felé. Az volt a következő helyszín. Ismertem már, de jólesett újra látni.

 És a Suria. Lenn az alsó szinten, Mikulás fogadására piros tetejű házikók

 A KL CC előtti  közpark vizes medencéje is a helyén, benne gyerekek  lubickolnak, hűsítik magukat. Rám is rám fért volna, mert a hátizsák nehézzé kezdett válni, alatta a pólóm pedig vizessé.

A park végében van egy mecset, (mosque), Masjid Asy-Syakirin, szerencsémre nem hagytam ki.
Nagyon szép oszlopcsarnokos templom. mindenütt henyélő hívekkel. Az alsó szinten külön imaterem a gyerekeknek, a felsőn pedig a férfiaknak.

Az óra csak pörgött, a felhők gyülekeztek...
késő délután, mikorra már hazaértem, óriási trópusi eső zuhant a városra.

Bördök

26-án hétfőn....

Az első lépésként ma egy kártyát megvenni indultunk a Sentralra.
A Touch 'n GO kártyát.
A kártya megkönnyíti egy kicsit az utazást. Korábban az LRT állomásokon addig vettük a jegyet, míg utazni szándékoztunk. A buszokon készpénzt gyömöszöltünk a pénznyelőbe, és a sofőr adta a jegyet.
Ma csak ez a kártya kell, aminek az ára 10 RM azaz 700 ,- forint. Természetesen  ezt még fel kell tölteni, és erről vesz le a szerkezet annyi egységet, amennyit utaztunk. Így a fel és a leszállásnál is csak hozzá kell érinteni a kütyühöz a kártyát.
Ügyes szerkezet, megmutatja, mennyit vesz le, és mennyi van még rajta.
Tetszik.
A kártyával a zsebben taxit fogtunk, mert a bördök gyereklábnak kiadós séta, a pára a meleg nagy, és az időveszteségünk is nagy.

A madárpark trópusi környezetben egy völgyben lapul, ahol a tető helyett háló van kifeszítve. madarak, vizek, fák, burjánzó zöldek között sétálunk, közöttünk, felettünk, mellettünk  nevét nem tudom madarak, talán orrszarvú madár :) meg pávák, pulykák, gólyák.
Meg halak, akik rohannak a halászó csőrök elől.
papagájok rikoltoznak... madarak csiripelnek a hőségben. A szélmozgást a háló lecsökkenti eléggé, de a napsütést is felezi.

Érdekesség a papagájház, ahol kis tányérkában valami folyadékkal lehet őket kínálni. Ez olyan mákony, hogy a madarak azonnal meglepnek, szinte közelharcot vívnak érte, hogy ihassanak belőle.
Amíg van a tálban, rád ülnek, a kezedet valósággal ellepik.
Nem tudom, mi a nevük, de furán farágók. Az odúikat rendesen körberágják, sőt kikezdik a padlózatot is.

 Ott sétáltunk körülöttük szinte egy karnyujtásnyira

Szelidek jó részük kézhez szokott...

Kellemes a hely, de a belépő, 50 RM sok volt érte.

A madarak után go home.... enni, inni, fürödni, pihenni.

Este kérdezi C. : ez a te poharad, vagy az enyém?
Miután megegyeztünk, rájöttünk, na akkor mi most akklimatizálódtunk. Eddig mindegy volt, ki hol alszik el, ki milyen pohárból, üvegből és mit iszik, ki melyik tányérba nyúl és mivel.
Mára már mindenki a helyén, és mindenki a saját poharából, és saját ételét, italát..... mint a törpék Hófehérke oldalán. :)

Hegyen, völgyön, templomon át

2012. november 25.

Hétvégére családi, csoportos kirándulást terveztünk. Amit két éve nem néztem meg, pedig hallottam hírét. 

Előszór egy "Mid" völgybeli Sri Maha Sakthi Mohambigai Amman templomot látogattunk meg

A völgy valaha valóban völgy lehetett, most sűrűn beépült, a völgységét majdhogy elvesztette, alig lehet érezni, inkább az utak kereszteződésének közepe, völgye.

100 esztendős a szentély.  A templom kapuját két impozáns szobor őrzi, ők a templom őrei.

Az impozásság kicsit nagyra törő jelzőt takar, inkább félelmetes, és kicsit idegen, mert a szobrok félmeztelen alakok. belül gazdag díszítettség, impozáns oszlopcsarnok.  

Ahogy nézi, bámulja az ember már már sok, és édeskés a látvány, az íz. 

nem volt nyitva tulajdonképpen, épp tatarozták, azaz súrolta két manó a tetőket, de annak ellenére, hogy nem volt túl nagy tisztaság, cipőket levéve sétáltunk benn.

Innen a csak taxival megközelíthető kínai templomot vettük célba.
Fölérve a látvány máris azt mutatja megérte. Följebb haladva a lépcsőkön, lenyűgöző a templom díszítettsége, sok kis toronnyal, pirossal, sárkánnyal.

A Thean Hou templom Délkelet-Ázsia egyik legrégebbi temploma és Malajzia népszerű turista látványossága. Ez a kínai templom a Kuala Lumpur-i Robson hegyen található, Thean Hounak szentelték fel, akit a halászok védőszentjének tartanak. A templomban Guan Yin hívei imádják az istennőt, aki a kegyelem istennője. A belteret díszes faragványok és falfestmények ékítik, az imádkozó csarnok hármas oltárnak ad helyet. A Malajziában élő kínai lakosság körében a templom népszerű esküvői helyszín és bizonyos kínai fesztiválok is időről-időre több ezer hívet vonzanak a helyszínre.
A képek a látványról sokat elmondanak, de a hely atmoszféráját kevésbé tudják visszaadni.

A külső bejárat:

A felső udvari főkapu

A felső udvar épületei

 és a  szentély

A kilátás a városra szintén érdekes: kínai tornyokkal tűzdelt toronyházak...

Lenn a kertben a kínai horoszkóp szerinti állatok mellett lehet fotózkodni:

Háztartás...

Álomkórosan, szerintem nem tiszta fejjel próbáltuk helyükre tenni a dolgokat, amiket hoztunk.
Pillanatok alatt elveszett a nagy lakásban,  teljesen beszippantotta, és láthatóvá vált, mennyi minden elférne, és mennyi minden felférne még egy háztartásba.
Készültek hiánylisták, és vásárlás azonnal.
Azt hittük, az alapvető dolgok meg vannak, de már az első étkezésnél hiányok merültek fel. Nem rémisztett meg, mert a közelben óriási bevásárlóközpont, benne sok üzlet, többek között óriási Tesco.
A felépítése, áru rendezése hasonló, de a kínálata már malájos. Keresnünk kellett a cikkeket, feliratokat. A termékek neve angol, és maláj, de hát ki tudja fejből, hogy van az angolul, hogy élesztő.
Többek között ez is kellett, bár ugyan huszadrangú, de akartunk mielőbb sütni, a kenyérkérdést így megoldani.
A kenyér aki már számít az édes ízre, annak ehető, de a gyerekek viszont nem akarták. Nem volt könnyű az első napi reggeli, mi az ami hasonlít a megszokotthoz. Végül tojás lepény lett, liszttel pótolva a kenyér hiányát.

Egy  óra múlva újabb lista született, egy  vásárlás nem vásárlás...Üzlet az van bőven, de az energia még nagyon szűkös.

Frissítésnek bútor tologatást választottunk. Ez csak lelkiekben frissített, de jól esett. két hozzáértő csaj, hamar átrendezte a lakást. Végre a helyén minden. Érdekes, most úgy tűnik, a helyükre tervezett, vásárolt bútorokat valaki random lerakta, nem figyelve, hogy ott éppen légkondit, ablakot takar.
Most, hogy a helyén van annyira értelemszerű a minden.
Csak ne volna annyira meleg.....

Télen nyár

Az út kicsit hosszú, főleg úgy, hogy a kairói átszállás a 4 órás várakozás, majd újabb 9-10 órai repülés  után, Bangkokban is el kellett hagyni a gépet. Itt ugyanarra a gépre szálltunk fel, nem kellett vinnünk mást csak a fontosabb dolgokat, papírok, pénz, fényképezőgépek, de a fél órásnak mondott, de két órásra nyúlt várakozás nem érintett túl kellemesen. Beszállva láttuk, a gépen csak egy maroknyi csapat maradt.
de ez már kit izgatott, mert a maradék két órás repülőutat a gyerekek mikor érkezünk már meg kérdése töltötte be.

Kairóig a kisgépen hamar eltelt az idő, az eddigi fáradalmak, izgalmak eltompítottak. Kairóban, követtük K. ajánlását, a babakocsi megszerzése -ami kicsit hosszadalmas volt- a reptéri mekiben ettünk, ittunk, pihentünk. A meki szokásához híven, itt is volt egy játszótér, ahol a két manó kifáraszthatta, kimozoghatta végre magát. Lili a nagy gép becsekkolásáig nem aludt el, ébren sétált be. Pati szunyált a zaj ellenére, és a gép bejáratától kellett csak ölben a helyére vinni, ahol folytathatta, és Lili is követhette az alvásban. Nekünk is jutott hely, két hármas ülésen, amit kis rábeszéléssel átengedett nekünk egy kínai házaspár. Volt helyük nekik is, mert nem volt nagyon tele a gép. De így jobban jártak, mert a gyerekek ébredése után nem nagyon lett volna nyugtuk az ide oda ugrálás miatt. Pati nagyon élvezte a sok távirányítót. Persze közben etetés itatás, helycserék...
életkép :)

A háttámla kínálata elég bőséges volt. Filmek, mesék,  játékok ....

Bangkokban jó volt nyújtózni  sétálni egy kicsit a hosszú hosszú folyosókon, de a vége már kissé nyűg volt. Inkább megérkezni vágytunk.

Végül csak eljött a megérkezés pillanata. a beléptetés, majd a csomagvárás. Nagy ovációval fogadtuk a piros csomag megjelenését, és bizony, azok a magyarok is velünk örültek, akikkel az úton megismerkedtünk. A többiek csak néztek, micsoda sztár csomagot kaptunk meg.
A piros csomag sértetlenül befutott a célba. A többi is, a bicikliit rejtő bőrönddel együtt.
A fejünk zsongott az izgalomtól, de gyorsan kijutottunk, és kerestük a ránk várókat. Abdul és Laric segített K.-nak hogy csomagostól hazajussunk.
Amikor kiléptünk a légkondicionált kapukon, az a meleg csapott meg, amit itt hagytam két éve. :) Éreztem, nem lehet hasítani a szelet, ez a közeg meleg, nagy ellenállású, így  lassabb közlekedésre kényszerít.
Az európai szervezet télre készül, a mienk pedig az, európai, és nyárba csöppentünk....
Sötétedett, mire házhoz értünk (távol van a várostól a reptér, mi meg ráadásul a város ellenkező oldalára igyekeztünk), a fáradtságunk késő éjszakaihoz  volt hasonló, de mégis kifordítottuk a bőröndök tartalmát mielőtt ágyat vetettünk.

Nehezen bírtuk a meleget, a fáradtságot, és csak a légkondi segített.

A piros táska

Becsekkolásra várva, ha beléhasít az ember fiába, nincs itt minden csomag, annál rosszab talán nincs is.
Hát pedig ez történt. ....

A piros táska az ezután fogalom lesz, azt hiszem.

Történt, hogy hétfő este pakoltunk ezerrel, 8 nagy 23 kilós csomagba, 3 tíz kilós kézibe próbáltunk kétszer annyit becsomagolni.
Beláttuk, azaz C. belátta, hogy nem megy, fájó szívvel, de rostálni kell. Láttam a fájó szívet  mennyi mindent lenne jó vinni,ami már megvan, itt ebek martalékává, vagy csak elavulttá válik az idő alatt míg újra kézbe kerül.
A csomagolás tartott éjfél után egyig. Azaz táskába került Minden. Másnap, újra kezdtük előlről, elosztva a súlyokat, közelítsen mindegyik az előírthoz. Sikerült véglegesíteni, és befóliázni majdnem mindet. Éjfél utánra jártunk megint.
Másnap, gyors készülés, az utolsó símítások, a hátramaradottak eligazítása, korai ebéd következett, közben az utolsók bepakolása. A 3 kézi a babakocsi, és a már kész csomik a kisteherbe mentek, a piros táska fóliázása az utolsó pillanatban lett kész, de kész lett.

12,10-kor irány a reptér,  túl sok időnk nem volt, mert a táv legalább három negyed óra, ha nincs forgalom. Kis körültekintés, és a kritikus (nem szabvány formátumú) két csomag hivatalos fóliázása  után elkezdtünk becsekkolni. O. is én is szinte egyszerre ébredtünk rá, kevés a csomag a piros hiányzik. C kétségbeesve, az a legfontosabb csomag, a gyerekek gondosan összeválogatott új beszerzésű összes ruhája benne van.
Persze, az autósok már elhagytak bennünket... ez növelte a kétségbeesést.
Izzott minden telefonvonal, hogy lehet a lemaradt csomagot megszerezni, ötlet alig, lehetőség alig. A szomszédokat hívtam először, hátha valaki otthon van, és elhozná, de sajna senkit sem otthon találtam, hanem vidéken, vagy máshol.
Végül az egyik autósunkat, aki közelebb volt már a városhoz, útba vette az otthonunkat, de kulcs nem volt nála. A másik autósunk a kulccsal üldözőbe vette.
A reptéren egyre fokozódott az izgalom, a kapu bezár indulás előtt 50 perccel. Lefáradás, leizzadás, a zárásig 10 perc, az autósunk még nem ért haza. De hogy is jut be? telefonon a szomszéd néni izzítva, vigyen már egy létrát a kapuhoz, hogy azon átugorva a teraszon hagyott csomag velünk tudjon jönni.
Az idő teper, a kapu bezárt. Egyezkedés a a kapu őrrel, hogyan jutna utánunk csomag. Utas nélkül nem utazhat, neki mennie kell, nem soká, de nekünk is befelé a gépbe.
Végeredmény ő vár negyedig, de tovább nem tud, és nincs is aki a géphez vigye. Az ígéret is azért született, mert kicsit meg lett ajándékozva némi forinttal.
mi megyünk a gépre szinte utolsónak beszállva, az időz húzva, hátha sikerül. befelé menet még utolsó telefon, a szomszéd nénitől, elindult már az autó, az autóstól, repeszetek...
Mi meg, mint problémás család, azaz két ideges telefonáló nő, és két pityergő gyerek, csak simán, vetkőzés nélkül át lettünk terelve a kapukon, mert hogy már csak ránk várnak
Alig ültünk le, jött a kapuőr, be a gépbe, jelentve, kihozta a gépre a csomagot, be rakták...
Kicsit túl volt a megbeszélt időkön, de valószínű még mégis időben és 8-10 perc múlva felszálltunk.
Az izgalom, azért bennünk maradt, valóban sikerült vajon,
tényleg kiért a géphez? csak hallgattunk a csomagról, hinni kéne emberünknek... bízni, hogy ott lesz a futószalagon, amikor megérkezünk.
Ha kiért, bizony nagy futás volt, nagy izgalom. És kitudja hány gyorshajtási jelentés, fotó.
Még egy telefon jött O-tól:  sajna alá  kellett írnom egy papírt, hogy ha elvész a csomag semmiféle reklamációt nem adunk. Hmmm. Erről mélyen hallgattam, nem tettem közkinccsé.

Út előtt

Két felnőtt és 2 gyerek utazik, ebből csak 1 felnőtt jön vissza hamar, a többi jó időre marad. A csomagolás nem egyszerű, sem annak kiválasztása, mi kerül bele.
8 nagybőröndről van szó, és három kéziről.

Másfél

Igen másfél hét sincs már az induláshoz.
Azt hiszem, kéne készülnöm nekem is. Az "is" arra szól, hogy C. és az aprólékok készülését, itthoni élet egy időre való lezárását próbáltam segíteni. Sőt a következő pár, de munkában töltött szabad nap után csak azzal kell foglalkoznunk. Így a célszerűség azt diktálja, holnap pakoljak be. Aztán térképet, olvasnivalót,  tájékoztató füzeteket töltsek le, tároljak el, hogy bármikor belenézhessek.
Ujjéééé :)