Utózönge V.

Lehet, be kéne illesztgetnem az utólagos megjegyzéseket a korábbi beírásokba, vagy képekkel is illusztrálni, mert így tömény. Ha kicsit több időm lesz, megteszem beszabdalom az ollómmal, de addig itt marad...

Az első utózöngénél azt hittem egy, vagy max kettő lesz, de mérhetetlenül sok a téma még nekem is, aki csak egy röpke időt töltött ott vendégként. Nem törekszem teljességre. A részletekre kitérnek azok a magyarok, akik ott élnek rövidebb, hosszabb ideig. Érdemes őket olvasni, bár mindenki a saját szemszögéből ítéli meg a helyet, hol élhető a környezet. Van aki hüledezve nézi azokat, akik a nagyváros közepén élnek. Megdöbbenve teszi fel a költői kérdést, vajon mi kötheti oda? Na, vajon mi? Többnyire munkából él az ember...
Ha valaki olyan szerencsés, hogy élete közepén túl már nem kell közösségben kepesztenie, elég csak neten kavarni, annak akár egy lakatlan sziget is megfelelő, csak az inas szolgálja ki. Na ja, az jár annyi kemény év után... (lehet, nem kellett volna az a költői kérdés.. :) ) Nos az én vendéglátóim a városban laknak. A tapasztalatok is innen jönnek.

A város... a város, a magas épületekkel teletűzdelt város. Mondhatnám úgy is, minden nagy épület tövében meghúzódik egy kicsi, egy régebbi építésű, helyrehozott, vagy lepusztulni hagyott. A kontraszt láttán kérdésemre érthető választ kaptam. A föld nem magántulajdon, hanem az államé. Az bérbe adja egy bizonyos időre. Ha közel a bérleti idő vége, nem újítanak fel, hagyják lepusztulni, mert úgyis bontás következik. Sok esetben a régi épületeket nem érdemes felújítani, mert az eltelt idő alatt  korszerűsödtek az építőanyagok, változott a szemlélet, változott az igény a komfort fokozatra.
Mindent betonból építenek. Az építés, a bontás nem foglal el több helyet, mint amennyi a szükséges, azaz alig nagyobbat, mint  maga az elkészülő épület a maga terével. Így a legforgalmasabb helyen is, ha van hová, fel tudnak egy újabb tornyot húzni.
Az újak modernek. Nem kell meglepődni a fotocellás érzékelővel ellátott klozin, ami magától öblítődik, ha valaki feláll a helyéről. Ha magyarul köszönne, leesne az állam :)
A WC-k külön is megérnek egy misét. Legtöbben ismerik már a "két pedál meg egy lyuk" jelzőjűt,  korábbi, balkáni utazásokból. Itt, ebből nagyon sok van. Én nem szeretem akkor sem, ha elegáns, és automata, ha akár helyettem pisil. De nem is szükséges ezt használni, mert a legutolsó vasúti állomáson is kétféle van. Fele taposós, fele angol. Nem mindegy, melyik ajtón mész be. Azért egy furcsaság feltűnt: ahol nem a kagylóba beépített, vagy külön  bidé van, ott  kb. 30 cm magasságában van egy csap, 80 cm hosszú gumicsővel ellátva. :)
Klozi van minden áruházban, metró megállóban... van hová bemenni. A tisztaságuk elviselhető. Jobb helyeken egy-egy helyiségben állandó a felügyelet, folyamatosan takarítanak, pótolják az elfogyott dolgokat. A jobb helyek pedig egyre többen lesznek.

Ezek után testhezálló téma az evés? :)
Európai embernek szokatlan az utcai árudák tömege, az utcai gyors-étkezdék és a Food Courtok, pedig ezekből nagyon sok van, lehetetlen nem kipróbálni őket. A tisztaságuk messziről nézve kétséges, de ha valamelyik étel megtetszik, megállapítod, a többiekkel ellentétben ez az egy árus megfelel a higiéniai elvárásaidnak. Az ételek frissen főnek, friss hozzávalókból, a főzés fertőtlenít, tehát nem lesz semmi baj.
A kérdés már csak a: mit enni? Ezzel kicsit szerencsétlen voltam, mert alig mertem végigkóstolni az ázsiai étlapot az MSG érzékenységem (részleteztem a blog kóstolgató című írásában) miatt, viszont a kínai éttermek ezt bevallottan használják, alkalmazásuk nélkül nem akarnak ételt kiadni. Tehát a kínai éttermekben szűk volt a keresztmetszet. Majd, hogy csak rizsre és tojásra, némi rákra korlátozódott. Bevallom, nem is nagyon kívántam meg. Aki kint eszik kínait, az azt meséli, nem is hasonlít a nálunk kínáltakra. Itthon, anno... ettem, ízlett. Az itthonit átalakították az európai ember ízléséhez. Ott az illatok sem győztek meg arról, hogy esetleg  be kéne vállalnom egy megszokott utóhatás mellett az új ízeket. Bevállaltam volna, ha...
A maláj, és az indiai maradt hátra. Sok ételük megkóstolatlan maradt, hisz nem bírom a nagy evőkúrát, de amit tapasztaltam, az édes. A kenyér édes, a sajtos péksütemény édes... a "sós" gombóc lenmagokkal, kívül belül édes.
Az indiai étel finom. Ez felel meg leginkább az európai ízlésnek. Erős fűszerek mellett nem használnak semmi bolondítószert. Nagyon csípősen főznek többnyire, és sok curryt használnak..., nekem pont jó volt az, amire azt mondták nem csípős, de egy  gyereknek ez is sok. Lehet azért olyan dolgokat válogatni amit ők is megehetnek, de akkor nem az árak, a fotók és a pénztárca szerint kell választani.
Az indiai fűszerekre visszatérve: amíg a glutamát-adalékanyagok segítik egyes betegségek és a rák növekedését és gyarapodását, addig a kurkuma az ősi indiai fűszer megóv a rák terjedésétől. A kurkuma az egyik fő alkotóeleme a  híres curry fűszernek és a Worcester szósznak
Olvasmányaim szerint a kurkumin gyulladáscsökkentő, antibakteriális, antivirális immunstimuláló. Hatóanyagai erősítik az epehólyagot, hatásos az epekő megelőzésében és kezelésében, a népi gyógyászatban emésztésserkentőként, lázak, fertőzések, ízületi panaszok és májbetegségek ellen alkalmazzák A kurkumin csökkenti a bélben lévő toxinok szintjét.
Kell ennél több ahhoz, hogy az indiai ételeket válasszam a kínaival szemben?

Az élelem jóval olcsóbb, mint nálunk. A készételek is. Élvezet ebben a tudatban vásárolgatni. Ha módszeresen kutakodik az ember, majdhogy mindent meg lehet kapni a szupermarketekben, még a magyar paprikát is. Viszont jó néhány dolog mégis hiányzik, és egy kis lelemény kell ahhoz, hogy a teljes magyar ízeket az asztalra lehessen csalogatni.
Vásárlásaim idején találkoztam a Nestlé gyümölcsös joghurtjával, amit olyan műanyag tetővel láttak el, amiben kiskanál lapult. Apró, filléres figyelmesség, amire nálunk is lenne rá igény.
Rá lehetne ilyen dolgokra szállni, még néhány dolgot összegyűjteni, hazahozni, gyártatni....!
Szinte hasonlatos a kínai bóvli a mieinkéhez, és megtalálható minden piacon. A bevásárlóközpontokban, plázákban a márkás ruhanemű üzletek nagy számban képviseltetik magukat. Ezekben a mieinknél, kicsit olcsóbb áron lehet vásárolni. Az indiai kelmék, a batikolt textíliák hihetetlen választéka elkápráztatott.


Összefoglalva az egész utazást, nagyon jó volt, örültem a lehetőségnek, ha tehetném, újra ismételném.
Az élet számomra, ott nem biztos, hogy teremne babért, sok kellemes és csábító dolog mellett sok dolgot nem bírnék elviselni, vagy megszokni.
A magyart szokták földhöz ragadtnak is nevezni. Én bevállalom. Szívesen utaznék, ismerkednék távoli világgal továbbra is, de jól érzem magam itthon, minden utazás meg is erősítene ebben.
Ha valami változást szeretnék, nem azt várom el, hogy mások teremtsék meg, gondoskodjanak rólam, biztosítsanak ezt azt, hanem megpróbálok a lehetőségekhez képest jól élni. Vannak lehetőségek amik itt is parlagon hevernek, azt meg kell ragadni. Ott is, itt is keményen kell dolgozni. Ha valaki lébecolásból szeret élni, ahhoz nem kell elmenni, itthon is megteheti. Számtalan példa van rá itthon, hogy meggazdagodnak emberek az "egyszerű" kavarásból.

Utózönge IV.

Ezek az utózöngék olyan morfondírozással egybekötött emlékezések.
Mint lejegyeztem, nem láttam bele az egész ország ügyeibe. Nem végeztem kutatást, mi hogyan megy, a tapasztalataim nem átfogóak, kis területre korlátozódnak és némi elbeszélés, mesélés segít kibővíteni, magamban véleményt alkotni.

A közlekedés egyik része kellemesen fejlett, automatizált, a másik része meglepően régimódi. A "metróhálózat" átszeli a várost, a buszközlekedés bizonytalan, feltérképezhetetlen. A hiányt a taxi pótolja, olcsóbban mint nálunk.
Az LRT-n, (ami nálunk a metró) a jegyek mágnes kártyák. Megadott szakaszokra érvényes, tovább menni vele fölösleges, a rendszer nem enged ki. Az ellenőrző kapuk automaták, és út végén a kártyákat  elnyeli az automata, miközben kienged. Van felügyelet de nem látványosan, mint nálunk. A biztonsági őrök nem gyűlnek össze szotyizva, bratyizva. Segítenek, ha gond van,. talán mert értik, tudják, ha nem ezt teszik, van a helyükre más.
Szingapúrban a jegyvásárlás is automatizált. Az érintőképernyős térképről kiválaszthatod, hová szeretnél eljutni. Az árat ennek megfelelően írja ki a rendszer, és fizetés után (papír vagy aprópénz) kapod a kártyát. Utazás végén nem nyeli el a rendszer. Ha nem akarod megtartani, vagy ha nem tetted tönkre, visszaválthatod, és 140 forintnyi pénz üti a markodat. Itt mindenütt kamera figyel, és ha segítségre van szükséged, látják, jönnek.

A busz közlekedésnél  már alacsonyabb a szint,. nincs előreváltott jegy a bérleten kívül. Csak az első ajtónál szabad felszállni, egyenként nyomtatja a jegyeket a buszvezető. Kétféle rendszert láttam, van ahol két nyílás van a bedobásra egy egységnyi vagy a hosszabb a két egységnyi utazásra való. Másutt átlátszó burkolat alá megy a bedobott pénz, és a vezető megolvasás után lendíti a többihez. A leszállás a hátsó ajtón történik. Ez jópofa, mert jelezni kell egy régimódi hangzású berregő csengővel. A csengőgombból sok van szétszórva az emberek keze ügyébe.

A busz nem áll meg, ha nem csengetett valaki, vagy ha a megállóban nem intettek, fel akarnak szállni. Egyszerűen továbbhajt.akkor is ha lát ácsorgó embereket. A menetrendet csak megközelítőleg lehet eltalálni. Jöhet a busz 15 perccel korábban, későbben, de akár ki is maradhat.
A megállók többnyire szájhagyomány útján terjednek. :)
A járművek motorjai akár egy  félórás, órás pihenő idő alatt is járnak A klíma csak így megy, és minden jármű hűtött. Némelyik túlhűtött.
Ennek ellenére, hogy a tudatomban benne volt a kipufogó gáz szaga, nem éreztem. Gondolkodtam a miérten, elővettem a fizika törvényszerűségeit is, de nem jutottam messzire.

Utózönge III.

Mit is érnek a szabályok, ha csak úgy lógnak a levegőben, ha nincs aki ellenőrizze, betartják-e. A szabályok meghozatala és a szabályok betartatása szinkronban van - éreztem ezt Szingapúrban.
Nálunk berzenkednek, ha egy szabálytalankodóval szemben magas bírságot szabnak ki. A tűz közeliek megpróbálják megúszni. és meg is tudják. És mi az eredmény? Tele van a városunk  kutyagumival, tele vannak az erdőink otthagyott hűtőszekrényekkel, tele vannak a folyóink, tavaink összetörött WC csészékkel, autógumival...
Szingapúr élen jár, sikerült megszabályozni egy csomó dolgot. Nem szabad bárhol füstölni, rágógumizni, úton átmenni, szemetelni, rendet bontani... és még ki tudja mennyi mindent.
A kamerahasználat szinte teljes. Egyszer, egy kínai kajálda teraszán ülve engem is megdöbbentett amit a szomszéd ház sarkán lévő ajtó nyitásakor láttam. Apró helyiség, de tetőtől talpig monitor. Felnéztem, körbenéztem, az utcát, az éttermet több kamera vigyázta.

Sokan félnek, aggódva mondják, minden tele van velük. Utcák, aluljárók, liftek...
Megnyugtatásul: nem azt nézik, ki mit és hol eszik, kivel randizik. Nem erre fogy az energia, hanem figyelnek a rendre, a szabályok betartására. És rend és tisztaság  van. Fel fog nőni egy nemzedék, akiket a bekamerázás árán ugyan, de megneveltek. Fel fognak úgy nőni, hogy a rend és a tisztaság természetes igény legyen.
Nem nyertem bepillantást abba, vannak-e visszaélések kamera ügyben. Reménykedem benne, hogy nincs.

Malajzia is törekszik hasonló dolgokra, de csak ott működik, ahol be van kamerázva.

Olvastam, hallottam Malajziában  előfordul, hogy ittasan szállnak be az autóba, előfordul, hogy némi jatt ellenében nem történik feljelentés kisebb balesetek alkalmával. Előfordul... , hogy mennyiszer és hogyan? Nem tudom, ki a megmondhatója. Mindenesetre ez nem követendő.

Felfigyeltem egy táblára a hidak közelében. Sok a motoros, és sok az eső, így a hidak alatt kiképeztek olyan helyeket, ahol a motorosok meghúzódhatnak. Ezekre tábla is felhívja a figyelmüket.
Eső esetén nagy mennyiségű víz zúdul le, mindent elmosnak, ezért sok, nagyon sok a beton. A járdaszigetek az útszélek sokkal magasabbak a nálunk megszokottnál. Ezért, babakocsival közlekedni kissé fáradtságos.  Néhol megszűnik a járda, máshol meg rövid szakaszon belül le föl kell lépni 1-2 lépcsőfokot.

A gyalogosokat is védik esőben. Nincs az összes járda tetővel ellátva, :) de több helyen láttam a fedett járdát. Elsősorban olyan helyeken, ahol két nagyobb épületet állomást vagy  bevásárlóközpontot köt össze felszínen a gyalogos út. Szingapúrban földalatti város van, föld alatt lehet eljutni egyik plázából a másikba, hotelből a színházba...
Tehát figyelnek motorosokra az esővédő parkolókkal, gyalogosokra a fedett járdákkal, gyengén látókra az útburkolati jelekkel. A kereszteződések elég furák, zebra nemigen van, csak egy csík. Néha az sem, csak lámpa. A zöld lámpánál hangos berregő hang figyelmeztet. Hogy mennyire általános, nem tudom, de nagyon sokkal találkoztam KL-ben.
Figyelnek? vagy nem figyelnek a gyalogosokra.... :) Sok kereszteződésben nincs semmi, így a gyalogosra van bízva, kockáztatja-e az életét, vagy sem azzal, hogy megpróbál átkelni a túloldalra. Az autósok nem figyelnek, vagy nem akarnak figyelni rájuk. Nem lassítanak, nem segítenek átkelni, talán még meg is böknének az autóval, ha alkalom nyílna rá. Az út az övéké, tudják. Fel sem merül bennük az önként megosztás.
Egy agy, egy vágány...

Utózönge II.

Első bejegyzésem között írtam, hogy az emberek zárkózottak. Később gondoltam, revideálom ezt a megállapításomat, de nem tettem. Az alapmeglátás az maradt. Egy kicsit másképp viszonyultam hozzájuk később, nem vártam el semmit, jól el voltam, biztosabb voltam magamban, már ismertem az utakat, és így nem tűnt fel menet közben sok minden. Nem hiszem, hogy közrejátszott volna az emberek megítélésében az idegen nyelv gyenge ismerete, mert abban az időben Szingapúrban járva látványosnak láttam a különbséget, szingapúriak javára.

A néma, türelmes sorban állással elnyerték csodálatomat. Sorban ültek, mint a moziban, mert a székek, padok úgy voltak elrendezve. Nem sétált fel alá rajtam kívül senki, nem nézett jobbra, balra, itt van-e már a pénztáros, a kiszolgáló, kinyitottak-e már, jön-e a busz, vagy bármi, amire várni kellett. De amint bejött pl. a busz felálltak, és libasorba, körültekintés nélkül mentek előre, ahová tartaniuk kellett. Az, hogy útját állták a forgalomnak? Na és nekik az az út kell, és menni kell. Mint a birkák a vezér után.
Igaz, a busz nem vár, ha valaki tétovázik, becsukja az ajtót.
De átgázolnak akár rajtad is, ha csak tétovázol. Átgázolnak, eltaposnak, körültekintés nélkül.
Mozgólépcsőnél babakocsival, baba nélkül próbáltam várni, hogy ritkuljon a tömeg, előzékenyen, hogy ne toljam rá senkire, erre tétovázónak tűntem, hátulról átlépve a babakocsit, mentek előre. Ugyanez megtörtént babával töltött kocsival. Többnyire liftet használtunk, de próbálkoztam. Vonatnál a kocsiból szinte lehetetlen volt kijutni, mert a szemben álló tömeg be akart jönni. A buszon, metrón szabályozott, hova kell állni. A közlekedési rangsorban azok feljebb is állnak
Úgy éreztem, a tömeg egy arctalan érzéketlen massza, ami ömlik. A tömegben sok volt a maláj kendőt viselők száma, ezért, lehet, hogy hibásan, de általánosítottam: a kendőtől nem hallanak, nem látnak. De a másik, a kínai ember sem, mert bennük, -mint hallom az elbeszélésekből-, nincs csapatszellem, hanem az egyéni boldogulás vezérli őket.
Ez kivetül az utcai viselkedésre, oldalra nem néz, csak előre, amerre az útja viszi. Szimpatikusaknak találtam az indiaiakat. Bár róluk azt hallottam, az utca népéből sokan bajkeverők. Ha valami zűr van, rendbontás van, ők ott vannak. De ők végzik az alja-munkát is. Minél sötétebb a bőr-színűk, annál kevésbé válogathatnak, válogatnak a munkák között.
Mindezek mellett a piacon, a kajáldákban, és sok más helyen lehet mindenkivel beszélgetni. Segítenek, barátkoznak, másak, mint az előbb leírt példákban. A tömeg, az olyan.

Az utcához, a közlekedéshez visszatérve: a metrószerű LRT-hez, minden utcai kereszteződés szintkülönbségéhez vezet lift. Nincs tábla rajtuk, hogy elnézést, nem működik. (ugye valahol, a metrófelújítás 2. napja óta van ilyen nálunk) és használják is.
A gyengén látókat domború útburkolati jelek vezérlik. Az aluljárókban LRT-n mindenképpen. A parkokban, sétautakon szintén. És ami meglepő, simán az utcán is vezetnek a sárga domború bordázatú jelek. Útbontás után visszateszik,  pótolják.
A járdák terek le vannak kövezve, fű alig van valahol, mert a sűrű esőnél nagy pocsolyák keletkeznének. Le van kövezve, de azért vannak hiányosságok, amiket bizony nem azonnal pótolnak. A csatornafedelek igen bizonytalanok. A motorosok mindenütt közlekednek, és ezek a fedelek sokszor nem bírják a terhelést. Bár nem csak a terhelés, hanem a sűrű csatorna-tisztítás is áldozatokat szed a fedelek közül.
Viszont ami tetszik a burkolatban, a sokágú csillag motívum sok helyen vissza-visszatér. Az egyhangú burkolatot megbontják, játékosabbá teszik, és az országra jellemzővé.
Ugyanígy a villanyoszlopok meg vannak egy kis díszítéssel bolondítva. A minap láttam itthon a BAH csomópontnál iszonyat-sárga ostor lámpákat...

A cégtáblák tömege sokkol. Kicsi üzletek, hatalmas cégtáblával. Ugyanígy sokkol a rengeteg légkondi tartozék. A régi épületek úgy épülnek, hogy két soronként összefordítva van az utca üzlettel, a közbülső hátsó frontok összefordítva a technikai utca,  itt van a szemétszállítás, a csatorna, a szellőzők hada.
Az új toronyépületek külső szemlélőnek tömör tömeg, de közelről,  belül lyukacsos, szellős, és a szellőző rendszerek elrejtve működnek.

Meglepő, hogy a meleg és a sok szemét ellenére nem éreztem rothadó kuka- és szemétszagot. A szemét nagy tömegű, aznapi, és valószínű sűrűn szállítják. Mondják, megvan erre is az ember. 
A Condóban, ahol laktunk, naponta viszik és utána ki is mossák a kukákat. Az emberek fegyelmezettek, ha nincs a kuka a helyén, később dobják ki. Nálunk? Egy egy kapualj elviselhetetlen bír lenni...

Még a szagokról, azaz ami nincs: a melegben nekem úgy tűnt, rajtam kívül senki nem izzad. Ha izzad is, nem érezni. Egyetlen testszagú, vagy izzadságszagú emberrel nem találkoztam,
Frissek, illatosak.

Utózönge I.

Menet közben nagyon sok apró részlet kimaradt, amit itthon mesélés közben elmondok mert hirtelen eszembe jut közölni, vagy éppen rákérdeznek: mond, az, hogy is van ott?

Terveztem, hogy végzek egyfajta összehasonlítást az itthon és az ott között, ezen keresztül próbálom megérteni, hogy valaki miért megy oda lakni, élni önszántából, mikor a négy-évszakos magyarországi klímába született.

Az összehasonlítás ilyen szempontból szerintem kudarcba fullad, mert rövid volt az idő amit ott töltöttem, kevés és nem átfogó betekintést kaptam az ázsiai életről, de mégis kicsit többet, mint ha valaki turistaként tapasztalt volna.
Végül úgy gondolom, nem azt fogom boncolgatni, nem azt akarom megérteni, hogy mások miért, hanem elmondom saját érzéseimet arról, hogy  miért költöznék, vagy nem költöznék oda. Elmondom, az apró, résnyi betekintésű tapasztalataimat, meglátásaimat. Lehet, hogy szélesebb körben, vagy más közegben mozogva ez nem helytálló. Akik így gondolják, nyugodtan javítsanak ki, cáfoljanak meg, meséljenek...

Nekem a meleg, (nem biztos, hogy minden alkalommal odateszem a "nekem" szót, de minden alkalommal úgy értem.) sok volt. Persze ez az egyik legszembetűnőbb az itthon és az ott között.
Nem vagyok nádszál alkat, de nem hordok sok XL-es ruhát, mégis az a kis plusz melegít. Nagyon melegem volt mindig, és fülledt párás idő bent a lakásban is. Az ablaknyitás állandóan dolgozott bennem, de hiába, csak melegebb jött be. Olyan levegőt szívtam be, mikor a tüdőm át szerettem volna öblíteni, mint a saját testhőmérsékletem. Ha a medencében ültünk, jó volt hosszabb időre áthűtött. Szükség volt rá.

Lakásban, üzletekben, irodákban, járműveken (a legszakadtabb buszon is) légkondival oldják meg a normál hőmérsékletet. Amikor kiérkeztem, nagyon élveztem a légkondis helyeket, hisz az a hőmérséklet volt nekem az általános, a megszokott. A kintiek mondták, brr, nagyon hideg van... kb a harmadik hét vége felé éreztem én is, nagy a különbség a kinti meleg és a klímás hűtés között. Itt könnyű nagyon betaknyosodni.
Az állandó légkondi és a ventilátorhasználat további betegségeket  terjeszthet, és egyéb veszélyeket rejt. Viszont ezek nélkül sem magyar, sem kínai, sem maláj, sem indiai nem tud létezni.

A megfázást szerencsére elkerültem, de a lakosság nagy része krákog, vagy taknyos. Ennek kezelésére meglepő dolgokat tapasztaltam.
K. mesélte, megütközve nézik, amikor zsebkendőbe fújja az orrát. Kint sokan ezt úgy élik meg, a markába fújja.
Mesélte, hogy sokan krákognak, és csak úgy sercintve kiköpik, vagy ha nem tehetik, akkor harákolás után nagyot nyelnek De ezt a fajta befelé tisztítást bárhol bárki előtt mellett elvégzik. Nem lehet akadály, ha épp randin ülnek édes kettesben. Túlzásnak tartottam, mígnem döbbenten tapasztaltam.
Elegánsnak mondható etetőben ültünk. Mellettünk lévő pár turbékolt, majd az egyik tag, elvégezte ezt a befelé tisztítást olyan kívülről is látható hallható módon, hogy a hangokból mozdulatból meg tudtam ítélni, melyik orrlyuk következik. A másik, ami a döbbenetemet fokozta, egy tengerparti eset. Gyerek tocsogó partján vigyáztam  Csillagvirágra. Mellettem kínai apuka tette ugyanezt már több órája, rezzenéstelen arccal. Lényegében csak ott volt, ha gond lett volna bizonyára kiül az arcára valami, vagy megmozdul, de így mint a szobor. 6 és 9 éves formájú gyerekei tocsogtak, majd megláttam a kisebbik orra alatt két zöld csíkot, amit hosszú ideig hordozott. A víz lemosta. Bennem pánik, Csillagvirág még kétéves sincs, ellenálló képessége sincs több.
Pánikban odébb mentünk. Egy idő múlva a kilencéves harákolt mellettünk, és kereste a helyet merre lehetne megválni az anyagtól. Torkára fagyasztotta a tekintetem és a mozdulatom. Erre könnyebbítve magán, úszást mímelt a térdig érő vízben. Apuka szobor...

Nagy vízfogyasztók voltunk a lakásban is. Nem volt gond, hogy lecsorog, spriccel, a ruha hamar szárad, a föld beszívja, a lakásban is hamar eltűnik a feltörlés után. A napi zuhanyzás száma jóval több volt mint itthon. A kinti séta utáni lábmosás természetes a flip-flop után. A lakóparkbeli lakásban két füri is volt. Az egyik csak hideg vizes. Nem volt gondom vele, mert nem olyan hideg a víz mint nálunk. A vezetékek nem a föld mélyén húzódnak, hanem sok helyen nyílt színen, vagy csak egy betonfedéllel fedett csatornázatban. Az is közel a meleg földhöz. A tározók, ahol az édesvízkészletet tárolják, szintén ki vannak téve a nap melegének. Innen jön, a tisztítás alatt nem hűl le, és hamar újramelegszik a csövekben. A hír, hogy csak hidegvizes a fürdő, vagy a mosogató, igaz, de nem úgy, mint mi gondoljuk. Tehát nem döbbent meg már a hír, hogy a konyhákban nincs meleg víz. nem izgulok azon, hogy az éttermekben nem meleg vízben mosogatnak. Az ételmaradék lejön így is. Több mosogatószert használnak. Attól nem fertőtlenítődnek, ha 25 helyett 35 fokosban mosogatnának. Tehát ahol rendesen mosogatnak nem a víz hőfoka számít.
Láttam szennyes edényt óriási műanyag lavórban gyűjteni,óriási lavórban előmosni. Az, hogy lavór formája van, hát ez a gyártósor bűne. Felőlem lehet biliforma is, nem hinném, hogy attól rosszabb lenne.

Tehát leszögezem, a víz nem hideg., pedig sokszor jó lenne. A konyhai  hideg víz itthon nagyon áldásos, ha ételt  hirtelen szeretnénk lehűteni. Nos ott csak addig működik, míg tűzforró. Aztán langyosan, mint a víz, és megy az étel a hűtőbe. lehet, nem kéne otthon főzni, olcsón lehet készételt vásárolni bárhol. Ott annyit főznek, ami elfogy, hűtésre nincs szükség. Lehet. lehet...
Csillagvirág láza esetén is gondban voltunk. A hideg-vizes hűtőfürdő nem akart működni. nem akart eléggé hideg lenni. Épp határeset volt.

Fények

Utolsó nap, az utazás napján vegyes érzelmekkel keltem. Tele voltam rejtett (azaz nem tudom az okát) pánikkal, és sajnálattal, mennyi mindenre nem jutott idő. Szerettem volna maradni, tovább élvezni a családi dolgokat, szerettem volna visszamenni pár helyszínre…

A család majd jön haza karácsonyozni, addig remélem, repül az idő, az elmaradt helyek meg esetleg visszavárnak. :)

A bepakolás részben kész. Mérleg híján csak saccoltam, túlsúlyos. Mérleget a környéken nem találtunk senkinél, ahol lett volna, oda elmenni, mérlegelni, kicsit bajos. Maradtunk a hátizsákos kíséretnél: ha valami kimarad, az itt marad. 

Végül nem volt gond a kevéske túlsúly, nem is mérlegeltek.

A gépre csak idegenek vártak, hadarva beszélve. Fehér ember elvétve, és az sem magyar. A sorban felfedeztem egy fehér párt, nagyon füleltem, hogy beszélnek. Lengyelek… megörültem, végre valami európai ember, európai nyelv. Élvezettel hallgattam ki őket. Hasonló gondolatokkal foglalkoztak mint én, és csak mosolyogtam. Ők nem örülhettek, mert magamban nem beszéltem. Ha meg nagyon kellett, csak angolt használtam..

Felszállás után, a fények láttán vegyes érzelem kerített hatalmába. A sajnáltam az itt hagyni a várost, örömmel töltött el az ismeret birtoklása: tudom, melyik fény merről jön. Betéve tudtam már a gugliról a térképet.

És még egy mosoly ami átfutott rajtam: hazafelé megyek. Bizony örültem is, és megnyugodtam, hazafelé tartok.

A fények a gépről....

A gépen vacsi után, újra dupla helyet kerestem az alváshoz. Mert a számba rágták, blogon írták, üzenték: aludni kell! Okos ember alszik és könnyen átvészeli az időeltolódást. Hja, persze… :)

Lényeg, próbálkoztam, de keveset sikerült. Hiányzott a pizsamám. :)  (a malajziai)

Nagyon meleg volt és a kapott, szerzett takarókat, kispárnákat a nyoszolyám kibélelésére használtam. Az osztogatott  kedvességet, a pihe-puha zoknit sem húztam fel. Csak úgy mezítláb… Altatóhoz nem akartam folyamodni. Inkább ittam és ittam, mert a torkom a melegtől száradt.

11 óra repülés után az álmos Kairó.
Minden etető, itató zárva.

Úgy tűnik, még nem voltam elég fáradt, mert a reptér minden bejárható porcikáját feltérképeztem.  

Továbbra is tartottam, szép ez a repülőtér, gyönyörűek az üzletek, fényesek, tágasak a terek, folyosók.

Amikor a saját beszálló kapumnál várakoztam, azt éreztem, szoktatnak a kelet-európai színvonalhoz. Kevés fény, egyszerűbb padok, egyetlen kiszolgáló hely, némi szendvics, üdítő ital.

Székeken, padokon alvó emberek. Próbáltam lehorgonyozni, de nagy volt a forgalom, óránként indult onnan valamelyik arab városba gép. Folyamatosan váltották a padokon főleg az arabok egymást.

Az ablakon a 15 méterre lévő zajvédő falra látni. Egy kisvárosi pályaudvar képe.

Itt már kiürülve

A becsekkolásnál a váróteremben linóleum. A naaaagy kairói reptér, hmm, vágytam Ferihegy után.

Jó volt megérkezni. Nem találtam semmi kivetnivalót a mi kis repülőterünkön. Nem állítottak meg ezerszer, de üdvözöltek: újra itthon!

Jó volt hazajönni.

Ma, ahogy végig mentem a csendes, békés utcákon azt mondom, jó itt lenni. A hőmérséklet napközben 20 fok. Tökéletes, rám szabták. Ha hidegebb lesz, felöltözök.

--------------

Hogy milyen is volt a bepillantás Malajziába? Mit láttam tapasztaltam a leírtakon kívül - mert lássuk be nagyon nagyon kivonatos- még meg fogom írni.

el' Csiga ('zva)

Elcsigázva jöttem vissza Putra jayából. Óvva intettek, ne menjek tömegközlekedési eszközzel. De ha megy busz, jön is, gondoltam. Szépen alakult, menetrendi idő előtt 6 perccel befutott a busz a Kelna Jaya LRT-hez.. Szokás integetni a sofőrnek, mert esetleg tovább hajt ha nincs leszálló. U43, ez kell. amikor már fent ültem, látom az ablakban a visszatükröződést: 49. Amíg az autópálya kiírásán nem láttam az irányt, nem nyugodtam. meg.
Könnyedén eljutottam a nagy mecsethez. Alaposan körbejártam, kívül, és belül is a kapott kék kapucnis lepelben. Egyszer, egy óvatlan pillanatban szétnyílt, egy templomszolga azonnal szólt, kilátszik a színes pólóm.
Sok képet készítettem a lehetőségekhez képest. Estig nem maradtam, (csak majdnem) hogy az esti fényeket is elkapjam.Vágytam találkozni a mecsettel. Mondhatnám is, elégedett voltam. A közeli híd is megkapott, minden pillére kimunkált, külön építmény. Az egész környék tiszta, rendezett, állandóan karban tartott parkok. Kicsit hasonlít a nettsége a szingapúrihoz. Viszont nem található minden sarkon étkezde, nincs eldobandó szemét sem. De éhen, szomjan  is lehet halni, ha eltávolodtál a központi helytől.

Perdana Putra Building- a miniszterelnök irodája

Putra Mosque - belülről

Putra Mosque

Jó időben voltam, hogy egy újabb helyszínt tervezzek. Egy buszmegállónyit előre mentem, de nem volt sikeres az akcióm, így vissza a nagymegállóig. Hiába vártam a buszomra, egyik elment miután visszaintett, a következő garázsmenet. Egy ideig bírtam a megpróbáltatást, de aztán megtanácskoztam a szintén várakozó helyiekkel, egy másik busz is jó nekem a Sentralra. Jött, felszálltam. Minden rendben volt, mígnem egy fél óra buszozás után újra a nagymecset előtt álltunk meg. És ez addig tartott míg abban a nagy körben amiket megtett, volt leszálló, új felszálló. A végcél csak azután következett. Elvesztegettem legalább 3 órát. de nem is az idő volt ami elrettentett hanem a kiszámíthatatlanság. Én hiába mondtam zsenge angolommal, hogy mit szeretnék, ha a másik  helyi alapnyelvet beszéli, nem ért meg és mondja a magáét.
A városba, KL-be menő busz benn állt, de a vezető csak annyit mondott, nem megy sehová, fáradt. Ez a második busszal is megtörtént. A menekülni innen, menekülni, dobogott bennem. Pánik hangulatom is kezdett lenni, mert nem mertem elmozdulni a busz mellől, hiába lettek volna szükségleteim. Aztán hirtelen elindult a busz.... ha nem vagyok ott, nem látom, nem tudom.

Mire  visszaértem a városba, gyűjtöttem annyi energiát, hogy elzarándokoljak a Thai templomhoz. Egy kőhajtásnyira, a Taman Jayatól. Már kritikus voltam mindennel, és az arany borítások, a díszítések sem azonnal hatottak meg.
Szép a templomcsoport, felújított, tovább fejlesztett. Most is építenek újabb épületet.
Díszek, füstölők, elefántok, színek, arany...

Hazafelé éreztem, mára már sok volt a díszekből, emberekből, idegen hangokból.

Karnival, karnival, karnival

Hol? A felújított Little Indián. azaz Brickfields, KL Sentral köryéke igen széles környéke. Úgy tűnt mászkálgatás közben, majd az egész város. A karácsonyra, új évre (indiai) készülnek. Tele minden díszekkel, lámpafüzérekkel. Egyelőre most csak a képek közül egy kettő:

.Később írok hozzá részletesebben.