Sorra járom a helyeket, ahol korábban láttam valamit. De vásárolni nem nagyon vásárolok, mert ha jót szeretnék, akkor annak ára van, mint otthon.
Nagyon szépek a batikolt anyagok. két éve, már otthon, nem is értettem, miért nem vettem. Most is körbejártam többször, válogatva, melyik legyen a kiválasztott. Aztán belegondoltam, ebben a miliőben nagyon szép, otthon nem biztos hogy viselném. Más szempontok szerint kéne keresni, aztán végül belevesztem az anyagerdőbe, és fájó szívvel, de jól az emlékezetembe vésve tovább álltam.
A többi standokon, bármerre jártam, az ismert ezer apró jellegű, ami szinte otthon is megkapható a piacokon. Annak nincs értelme, hogy ilyenekkel tömjem a táskám.
Végül elmúlt a vásárlási láz, elhatározva, ázsiai ízekkel a tarsolyomban, sok videóval, képpel térek haza.
Viszem a tapasztalatokat az élményeket, és az emlékeket.
Így néz ki, ha elhozatalra viszünk valamit. Ebben a csomagban roti van, mellette currys szósz. Nagyon finom... A csomag most elegáns csomagoló papír, azaz sima barna. A múltkor kicsit megijedtem, amikor kiterített egy újságot .. gondoltam abba csomagol. De láttam már másnál is olyat. Igen, újságpapír de a közepébe beleterít egy jókora fóliát, amire teszi az ételt.
A zacskó meg megszokott, gumis. Ilyenbe tesznek üdítőt is, és a gumi összefogása előtt egy szívószálat. Aztán kis madzag, és lóghat a csuklón. A lógás azért jó, mert a kézmeleget nem veszi fel a hideg ital.
Vittem haza rotit, szósszal, vörösbab pasztát. Ezzel töltött fánkot korábban már vittem, most a pasztát további felhasználásra. Nagyon apró banánt, aszalt gyümölcsöket, természetesen az eperföldi eperből is, BOH teát, pandanos rizses sütit...
Végül találtam még vásárfiának némi apróságot, bambusznádból, kendőket muszlinból. Magamat is megörvendeztettem fondant kiszúrókkal. Itt nagyobb kultúrája van az ételdíszítésnek (nem a roti csomagolásra kell gondolni :) nem utcai, egyszerű étkezésekre) és ezek az eszközök otthon aranyárban kaphatók.Az eltelt időben szerencsém volt, kikerült az eső. Amikor hazatértem a bázisra, akkor esett vagy sötétedés után. Ha utaztam az országban, akkor nagyon kedvemben akart járni a természet, napfény kísért.
Az utolsó órában, a reptérre indulás előtt elkezdett csöpörögni. Esernyő elő, és sétáltunk a kapu felé. Félúton viszont ránk ömlött a dézsa, hiába az esernyő, az eső nem kímélt.
Taxit sem tudtunk fogni, mert nem jött, valahol a dugóban ragadt. Egy ismerős, Abdul jött épp a dzsippel, mintha oda lett volna rendelve.
Azért elgondolkodtam rajta utólag. Megmutatta a természet az erejét, ha úgy akarja ázunk, fázunk, ha úgy akarja, mentőövet dob, vagy ha úgy akarja, napfénnyel kísér. Hálás is vagyok érte, mert mindenben nagyon szerencsésen sikerült az utazás. Sokat jöttem mentem, és el sem vesztem.:)
Nem volt elveszett érzésem sem, sőt biztonsággal jártam az utakat, amelyek már ismerősek voltak. Nem éreztem a turista bizonytalanságot, jártam, mint aki ismeri a várost.
A visszaút tehát óriási esővel kezdődött. K. kísért ki a KL Sentralig, onnan egyedül folytattam az utat a KLIA Expres gyorsvasuttal. Egy főre 35 RM, és 29 perc alatt repít a KLIA-ra.
Azt hittem, nem sikerül odaérni. Az út eleje, az esőben araszolás elvette a pluszban rászámolt időt. Még jó, hogy szokásomhoz híven így számoltam. Az LRT-nél elköszöntünk Abdultól, mert az gyorsabb ebben az időben, pedig Abdul elázottságunkra való tekintettel még a légkondit is lekapcsolta. Ezt a párás meleget cseréltük a hideg, légkondis LRT-re. Ha itt nem fázunk meg... gondoltuk.
A KL Sentrálnál már félig száradtak voltunk, mire a reptérre értem már csak emlék volt az eső.
A jegykiadás már megkezdődött, így egy gyors fóliázás után végül becsekkoltam, időben.
A gép félig volt tele KL-ben, de 100%-osra töltötték Bangkokban.
A telegépen a vándorlás, és a plusz párna, plusz takaró esélye nullára csökkent, így az alvás sem ment.
De túléltem, mert jó filmeket lehetett találni a háttámlára szerelt kis képernyőn.
A bangkoki megállás nem volt olyan zökkenőmentes, mit odafelé. Akkor kis táblákkal tereltek bennünket, a beszálló kapu felé, de most valahogy ez elmaradt, vagyis megtévesztő volt, mert több gép érkezett be abban az időben. Elég volt egy félreértett mozdulat, vagy szó, egész másfelé ment egy kisebb csapat.
A gépből kötelező volt szállni, kiszállásnál rövid időt mondtak az állásra, így senki nem bátorkodott messze menni, pedig közben 2 óra is eltelt.
Az olvasóm lemerült, azt próbáltam tölteni a váróban. A földön, kis fémlapok alól lehetett kibillenteni a konnektorokat. Még az előző transzfernél figyeltem meg, amikor a gyerekek véletlenül ráléptek, és kibillentették. Rutinosan odaléptem és billentettem. Úgy tűnt senki nem ismerte ezeket rajtam kívül, mert amikor meglátták, sorba letelepedtek sokan az utasok közül ezekhez a kis lapocskákhoz.
A következő töltés csak Kairóban következett. Ott a telefonomat kellett, mert elfelejtettem kikapcsolni, és kuka sötét lett.
Ott a padok mellett voltak a konnektorok. Kiválasztottam egy kevésbé forgalmas folyosót, és ott ültem békésen olvasgatva, és töltögetve. Itt hosszú volt a transzferidő, az elejét még csak-csak, de a végét már nehéz volt eltölteni. Minden bajom kezdett lenni, és nyomultam a H kapuhoz, hátha hamarabb túljutok a zsilipen, és ha elalszom, akkor is biztonságban vagyok. Nyomultam, bár a komfort itt inkább kelet-európai. Szűk tér, hideg... a váróban még mosdó sincs. Tehát csak akkor érdemes belépni, ha már közeledik a vég :) .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése