Rutinos korai kelés és indulás. Szerencsére a tegnap bejárt utat tettem meg, így nagyon pontosan, megtervezve indulhattam KTM Bandar Tasik Selatan megállójánál lévő TBS buszpályaudvarra. 1,5 óra alatt voltam ott a bázistól indulva. Bizonyára lett volna egyszerűbb és rövidebb út, de nem mertem kockáztatni a tévedést.A pályaudvar új, tágas, tiszta, forgalom van, de nem zsúfolt.
A busz kényelmes, normálisan hűtött, és pont két óra alatt tette meg az utat. A Melaka Senrtalon szinte csak engem várt a 17-es helyi járat, amivel a Clock Tower-ig utaztam. Innen a következő lépés a szállás megtalálása.
A szállást kicsit nehezen találtam meg, mert a rajzolt térkép léptéke kissé eltért az igazitól. De idős kínai bácsi elkísért. Útközben ajánlgatott más, útba eső szállásokat. Addig, míg Tony sárgára, lilára és kékre festett léckerítéséhez nem értünk, értetlenül hárítottam.
A szállást itthon kinéztem, de K. szerint ugy kell szállást választani, hogy az értékelést végig kell böngészni. szerinte ennek a helynek nagyon jó az értékelése, és hát olcsó is, ami nagyon is nem mellékes, amikor csak aludni tér oda az ember.
Tartózkodva léptem be a kávézónak mondott kis helyiségbe. Tony, aki háborúból visszajött veteránnak nézett ki, széle mosollyal fogadott, és a nevem próbálta kimondani. Ezt pozitív jelnek éreztem, és nekibátorodva daráltam, két éjszakára foglaltam szobát.....
Egy papírköteg alól kihúzott egy vaskos, rojtos megsárgult vastag füzetet. megvonalazta, fejlécezte csak úgy kézzel, és odatartotta elém, írjam be magam, majd leültetett, hogy elkészíti a szobát.
Leültem egy billegő drótszékre, onnan átültem a kanapéra, de a szivacs olyan mélyen lenyomult alattam, hogy a billegőset választottam kis tétovázás után.
Szemérmesen néztem körül. A bútorzata szedett-vedett, kortalan, stílustalan. A sarokban megsárgult hűtő bürrögött, rajta színes, szamárfülesre olvasott magazinok, félig kibelezett tv-n asztali ventilátor vesztegelt, zsinórja reménytelenül lógott.
A falon Chegevara, és megsárgult képeslapok mellett Beatles képek. Valahonnan francia, 60-as évekbeli sanzonok dallama kúszott be, és keveredett a mennyezeti ventilátor nyikorgásával.
A sarokban kávéfőzésre alkalmas gázrezsó, fölötte kormos horpadt serpenyők. Ezekben, egy szebb időben, az éhes vendégeknek talán még ételt is rottyintottak. Ma már csak lógott, lógott. Vendég egy szál se, nem zavarta meg a leskelődő szemlélgetést.
Megjött Tony, a hóna alól hiányzott az ágyneműcsomag, amivel pár perce eltávozott. kimentünk az üzlet elé, és ott balon egy szűk lépcső vezetett fel az emeletre. A rácsot, amit egy szakadt szúnyogháló borított félrehúzta, és megmutatta, hogyna nyissam majd ki belülről a lakatot, ha elmenni készülök.
A másodikra lépve nem sok levegőt kaptam a fullasztó falszínek és a faltetkók miatt, de követtem Tonyt. Egy ajtó mögött lapult a szobám. benne vaságy matraccal, egy székkel, és egy állványfélével a ruháknak.
Amikor magamra maradtam, akkor állt meg bennem az ütő: én itt? én itt aludjak? Te jó ég, itt?
Semmi más nem jutott eszembe, mint az, hogy ilyen környezetben játszódhatott a száz év magány G. Marquez könyvében.
A szoba spártai... de oco, ránézésre csótány és más bogarak nincsenek. Ennek megelőzésére sűrű szitarács ér a földig az ajtó alatt, hogy eltömje a rést, ahol esetleg bemászhatnának. Az ablakon homályos plexi spaletta, rajta szakadt moszkitó háló. A függöny egy villanydrótra van kifeszítve. A mosdó, zuhanyzó csempés, aránylag hibátlan, de legalább 20 éves. A budiajtó festett, de bádog, becsukáskor kong. A konyhában free fűszerek a vízkőtől sárgálló zománcos mosogató mellett.
Cipőt váltva menekültem, magam mögött hagyva a szobát és a kevéske váltóruhát tartalmazó bőröndöt.
Visszamentem az óratoronyig, mintha választ adna a kétségbeesett sikolyomra. mit tegyek? keressek másik szállást? nézzem meg, amit korábban választottam? Legyek tökös legény és vállaljam be? Szinte ez dobogott a fülemben, ez a kérdés foglalkoztatott amíg sétáltam a híres Jonker úton. Talán nem is láttam amit kéne, zavart a nagy meleg, zavart a tömeg, zavart a sok bóvliárus látványa, zavartak az ételszagok.
betértem Cendolt enni, ha már rossz nekem, legyen még rosszabb, egyek olyat ami nem jó.
Hmm, a Cendol finom, kicsit megnyugtatta a háborgó belsőmet. elhatároztam, maradok ott, azon a szálláson, és ebédelek is, mert már fél háromra jár az idő.
A híres vörös épületek:
És egy díszített járgány, egy riksa. Nem értem, mit kedvelnek rajta a turisták Csilingelve, zeneszóval tekernek a riksások. A belvárosban lehet velük találkozni.
A kínai részben nekem nem terem annyira jó étel, így az indiai városrész felé kerültem. Válogatás nélkül estem be kopogó szemmel az egyik forgalmasnak látszóba. Hogy mit ettem, név szerint nem tudom, de jól esett. Pálmalevélen zöldséges rizs, csirke, körülötte sűrű szószok, csörgő csipszesre sütött tallérok, mellette citromos jeges ital. jó volt, csípett. Éhes voltam, és a evés végeztével vettem észre, rajtam kívül nemhogy fehér, de indiai emberen kívül nincs a helyiségben.
Tovább jártam a híresebb látnivalókat, templomokat múzeumokat, hajót, ami a belső viaskodással együtt lefárasztott, és nem volt bennem repeső érzés. Gondoltam kész, megnéztem a várost, alszom egyet és holnap hazamegyek. írok SMS-t hogy előbb érek haza, számítsanak rám. Időtöltésnek plázába mentem, és hűsölni is, még mindig fenn volt a nap, nem vonzott a szoba, sem a látnivalók.
A Merdeka terén megláttam egy panoráma buszt, gondoltam egy körre jó lesz időtöltésnek és aztán megyek a szállásra.
A külvárosi szegénység felé vettük az utunkat. Fotózni már nem akartam nyomort, szegénységet. Egykedvűen gurult velem a busz, lobogott a szélben a melegtől, párától csapzott hajam.
Aztán egyszer csak kezdett lemenni a nap, és kezdtek gyúlni a fények.
A fények, a fények minden házon, minden fán, a folyóparton, fények mindenütt. Fellelkesülve rohantam leszállás után az állványomért,
itt van Melakaaaa! De szép a város! A fény átalakította, a sötét elfedte a repedéseket, a fény kiemelte a szépséget.
Itt van Melaka, eljött, elért hozzám.
Éjfél után hagytam ott a folyópartot. addig lépésről lépésre örültem, láttam, fotóztam. Az idő jó volt, az utcán mosolygó emberek, akik közel voltak hozzám, akik akartak beszélni, mosolyogni rám.
Kis feltűnést keltettem egyedül, fehérként, nőként este a parton.szinte mindenki rám köszönt, és többen tudakolták honnan jöttem. A hátizsákomon diszkréten ott lapult a kis magyar kokárda, nappal láthatták...
A folyópart után még a Jonker út felé sodródtam, ahol -hétvége lévén-, mozgalmas élet várt: kirakodóvásár, utcai színpadon élőzene, sokféle érdekes ételárus. Hihetetlen érdekes ételeket, illetve annak készítési módját figyelhettem meg.
Töltött sütemények, amelyek nyílt sütőlapon, kézi forgatásos módszerrel sültek, tojás és húsgolyók, félgömbszerű mélyedésben, pálcikára húzott csigavonalú krumpli-csipszek, pálcikára sütött fürjtojásszerű golyók, jeges nyalókák, cukortörmelékek ... és még sorolhatnám mik előtt ácsorogtam sokáig. Valósággal lenyűgöztek.
Kettőig itt bóklásztam, és már nem számított a szállás.
Telefonnal készült videók:
Lefekvés előtt azért még a cipőmet is magasra tettem, biztos ami biztos..... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése