Fények

Utolsó nap, az utazás napján vegyes érzelmekkel keltem. Tele voltam rejtett (azaz nem tudom az okát) pánikkal, és sajnálattal, mennyi mindenre nem jutott idő. Szerettem volna maradni, tovább élvezni a családi dolgokat, szerettem volna visszamenni pár helyszínre…

A család majd jön haza karácsonyozni, addig remélem, repül az idő, az elmaradt helyek meg esetleg visszavárnak. :)

A bepakolás részben kész. Mérleg híján csak saccoltam, túlsúlyos. Mérleget a környéken nem találtunk senkinél, ahol lett volna, oda elmenni, mérlegelni, kicsit bajos. Maradtunk a hátizsákos kíséretnél: ha valami kimarad, az itt marad. 

Végül nem volt gond a kevéske túlsúly, nem is mérlegeltek.

A gépre csak idegenek vártak, hadarva beszélve. Fehér ember elvétve, és az sem magyar. A sorban felfedeztem egy fehér párt, nagyon füleltem, hogy beszélnek. Lengyelek… megörültem, végre valami európai ember, európai nyelv. Élvezettel hallgattam ki őket. Hasonló gondolatokkal foglalkoztak mint én, és csak mosolyogtam. Ők nem örülhettek, mert magamban nem beszéltem. Ha meg nagyon kellett, csak angolt használtam..

Felszállás után, a fények láttán vegyes érzelem kerített hatalmába. A sajnáltam az itt hagyni a várost, örömmel töltött el az ismeret birtoklása: tudom, melyik fény merről jön. Betéve tudtam már a gugliról a térképet.

És még egy mosoly ami átfutott rajtam: hazafelé megyek. Bizony örültem is, és megnyugodtam, hazafelé tartok.

A fények a gépről....

A gépen vacsi után, újra dupla helyet kerestem az alváshoz. Mert a számba rágták, blogon írták, üzenték: aludni kell! Okos ember alszik és könnyen átvészeli az időeltolódást. Hja, persze… :)

Lényeg, próbálkoztam, de keveset sikerült. Hiányzott a pizsamám. :)  (a malajziai)

Nagyon meleg volt és a kapott, szerzett takarókat, kispárnákat a nyoszolyám kibélelésére használtam. Az osztogatott  kedvességet, a pihe-puha zoknit sem húztam fel. Csak úgy mezítláb… Altatóhoz nem akartam folyamodni. Inkább ittam és ittam, mert a torkom a melegtől száradt.

11 óra repülés után az álmos Kairó.
Minden etető, itató zárva.

Úgy tűnik, még nem voltam elég fáradt, mert a reptér minden bejárható porcikáját feltérképeztem.  

Továbbra is tartottam, szép ez a repülőtér, gyönyörűek az üzletek, fényesek, tágasak a terek, folyosók.

Amikor a saját beszálló kapumnál várakoztam, azt éreztem, szoktatnak a kelet-európai színvonalhoz. Kevés fény, egyszerűbb padok, egyetlen kiszolgáló hely, némi szendvics, üdítő ital.

Székeken, padokon alvó emberek. Próbáltam lehorgonyozni, de nagy volt a forgalom, óránként indult onnan valamelyik arab városba gép. Folyamatosan váltották a padokon főleg az arabok egymást.

Az ablakon a 15 méterre lévő zajvédő falra látni. Egy kisvárosi pályaudvar képe.

Itt már kiürülve

A becsekkolásnál a váróteremben linóleum. A naaaagy kairói reptér, hmm, vágytam Ferihegy után.

Jó volt megérkezni. Nem találtam semmi kivetnivalót a mi kis repülőterünkön. Nem állítottak meg ezerszer, de üdvözöltek: újra itthon!

Jó volt hazajönni.

Ma, ahogy végig mentem a csendes, békés utcákon azt mondom, jó itt lenni. A hőmérséklet napközben 20 fok. Tökéletes, rám szabták. Ha hidegebb lesz, felöltözök.

--------------

Hogy milyen is volt a bepillantás Malajziába? Mit láttam tapasztaltam a leírtakon kívül - mert lássuk be nagyon nagyon kivonatos- még meg fogom írni.