Dagadó talpak

KL-be visszatérve az élményeim besűrűsödtek, összetorlódtak. Időrendet aligha tudok tartani. A lábam kopik, a fejem telik rendesen, nagy feladat leírni.
A Petronas tornyok látogatása kissé leszívta az erőnket. Új rendszert vezettek be októbertől, fizetős lett, és ez lelassította a bejutást. Héttől már sorban ültünk a hűs márványpadlón, látványra talán az első százban benne voltunk. Azt hittük. Szombat lévén néhány iskoláscsoport képviselője elsőnek foglalta le a helyeket. Tízkor jutottunk a pénztárhoz, és már csak délután kettőre kaptunk jegyet. Az épület, a 452 méter magas fémes csillogású torony lenyűgöző. Tíz perc amit fent lehet tölteni a 42 emeleti magasságban levő hídon. Kicsit többet is igényelnék, hogy kárpótoljam a reggeli 3 órás sorban állásért magam. De azért is, hogy végig tudjam mazsolázni a látványt, a közeli és távoli építményeket. Szeretem a térképeket bújni, és ugyanígy az élő 3 dimenziós valóságosat is.

Egy kicsi darab "őserdei" ízelítőt adott a TV torony hátsó oldali feljárója. Számtalan lépcső, izzasztó levegő visz fel, de kellemes erdei hangulat, termő durián fával, kókuszdiótól roskadozó pálmákkal.

 A belváros az üzleti negyed illetve bármerre jártunk nagyon forgalmas. Mintha senkinek nem lenne dolga és az utcán ténferegne. Bár nem is ténfergésről van szó, mindenki határozottan siet. Az utcákon nincs kirakat, minket nem azok nézegetése lassít le. A kirakatok a plázákban, irodaházak aljában van, de mindenütt.

Utunk, sétánk jókora területet átölel. K.  messziről megmutat egy magas épületet, na majd odamegyünk. Én azt hiszem, hogy egyszer... aztán megyünk, nézelődünk, és ott vagyunk. Többedszerre hiszem, hogy valamilyen járművel megyünk, és a sok látnivaló eltereli a figyelmem, csak a talpam vastagsága, jelzi a megtett kilométereket. Egy vigasztal, az ebéd, az indiai étteremben nagyon finom volt. A kiszolgálás nem különbem.

Végre egy kis esőt is láttam, ami enyhítette a meleget.