Egyedül a városban

Eljött az ideje, és az alkalom, hogy bóklásszak egyedül. LRT-vel céloztam meg a kínai negyedet, úgy gondoltam arra bőven találok látnivalót. A bőség zavarától nem tudtam hirtelen merre menjek, mit is vegyek célba. Sokat szerettem volna ebből az útból profitálni. csábított a piac, meg az árusok is.

Jellemző utcaképek a  Kínai negyed és Kis India  környékén:

 

Néhány kanyargós séta után a zsúfoltságtól, a forgalomtól menekülve meglátogattam a Masjid Jamek mecsetet. Így, 10 óra tájt kezd sütni a nap, talán nem megerőltető egy talpig köntösbe, kendőbe öltözve bejárni ezt az imahelyet.
Regisztrálásnál megnézték milyen országot írtam be, a reakció: áááá, Budapeszt? Szeep varos. Jó indítás :). varázslatos, sok tornyú mecset. Benne nagy terek, de nem díszesek. Igazán az épület tömege, tornyai tagolása ami megejt. Fotózása nehézkes a rálátás, valamint a háttérbeli épületek miatt. Érdekes látvány belül a mosakodó hely. Egyszerre sokan férnek be ebbe a nyitott egyszerű helyiségbe.

Egy idő után menekültem kifelé, sok volt a cucc rajtam. Nem is tudom, hogyan bírják ezt a viseletet errefelé a nők. Hiába vékony, nem szellőzik. a hátamon is csorgott a víz, így egy szellős tér felé vettem az utam, Újból a Merdeka Square, a Függetlenségi tér következett.

Abdul szultán Samad épülete Sultan Abdul Samad Building) , Régi Városháza (Old City Hall), a Nemzeti Történelmi Múzeum (National History Museum), a könyvtár, a Selangor Club épülete, az anglikán templom St Mary's Cathedral az anglikán templom) ....... akár a fűben ülve, szemmel becserkészhetők.

Onnan az épületek bámulása mellett elcsatangoltam a pillangó parkba. Vittem magammal állványt, hátha könyebb fotózni, és nem remeg be a kezem. Sajna nem vihettem be, lekapcsolták rólam. Ej, pedig ezért sétáltattam egész délelőtt. Bent ezek a nyavajás állatok, akkor is mozogtak, ha leszálltak nedvet szívni. Úgy vertek a szárnyukkal, hogy állvány ide, vagy oda, pillangó fotóknak annyi.

 Kellemes kis park, felül hálóval lefedve. Olyan, majdnem, mintha üvegházban lennénk, kerülgetett a hőguta rendesen. Egy kis vízesés mellett ücsörögve szemmel kergettem a lepkéket, erőt gyűjtöttem a távozásra. Kilépve a hűtött kiállítási teremben jó idő után tértem magamhoz.
Nagy erőpróba a párás levegő, a meleg. Főttem, úsztam a saját levemben. Talán még az ujjaim is recésekké váltak, mint medencében a víztől. Úgy éreztem, ilyen meleg még sosem volt az itt tartózkodásom alatt.
Pedig  a 36 fokot szerintem mindennap megüti.

Ez a környék olyan mint nálunk a liget. Sok zöld, sok kiránduló hely. Erre a vonalra van felfűzve több kert, a pillangók után -a mi állatkertnyi területű- óriási  madárpark, szintén lefedve, magas oszlopokra feltűzött hálóval. A párásítás megoldva... Majd a hibiszkusz kert, az orchidea park. Gyönyörű ápolt út vezet eddig, két oldalt sokféle pálmafa trópusi növényzet. a banánfa levelei akkorák, hogy az étteremben használt  "tányéralátétnek" vagy tányér tálca helyettesítőnek hat is kijönne belőle. A banánok aprók. A helyi banán apró, kb. 10 cm hosszú gyümölcsökből áll. Apró, de édes, finom. Az utazásaink során láttam olyan banán ültetvényt, ahol a lógó nagy fürtöket zsákba húzzák. így zsákban várják meg az érést. Ez védelmül szolgál a majmok ellen. A majmok olyanok, mint nálunk a seregélyek, megszállják az érett banánfát.
Útközben, a parkban is láttam majmot, a szemetest rámolta ki. Gondos kezek zacskóban bekötve dobták ki a szemetet, ez a maki pedig módszeresen, feltépte mind, és maga mögé dobálta. Na, rendnek és tisztaságnak annyi.

Az orchidea park igazi pihenőpark. csend, béke, zöld, és virágok a lankás domboldalon.
Maradtam volna sokáig, ha nem hajt a szomjam vendéglátó egység felé. A vitt vizem hirtelen elfogyott.
Visszafelé az útelágazásnál tétováztam, a régi pályaudvar csipkés mesebeli tornyai, vagy Dayabumi Complex épülete felé menjek. Ez volt az első modern épület KL-ben, az építésze iszlám design alapján építette a 1970-es években.... Az utóbbi győzött, a pályaudvar messze... és időigényes.